Máté napok Dabason

Rangadóra készült a Kiskunlacháza Sportegyesület szombaton ugyanis a közvetlenül előttünk álló Dabas FC III csapatát fogadtuk. Tóth Ferenc már elkezdhette az edzéseket, így a padon már helyett foglalt Horák Károly mellett, aki lágyéksérülést szenvedett. Sajnos Szűcs sem volt bevethető fogászati beavatkozás miatt. Lukács Tibor így megkeverte a kártyákat.

Mizsei – Hajagos, Simon, Joó, Szekeres – Markó, Kiss, Kampó, Oros – Darázs, Gózon kezdőcsapat futott ki a lacházai pályára. A csapat nem akarta a szokásokat megtörni, ugyanis hetek óta a mérkőzéseket jól kezdjük. Előbb egy lövés után a kapusról kipattanó labda került Oros elé aki ballal visszalőtte a labdát ami a védőről a kapusra pattant aki szerencsésen védett. Közvetlenül a helyzet után Kampó ívelt Oros felé, aki középre lőtte a labdát Gózon Máté jól érkezett és a kapuba lőtt. 1-0 már a harmadik percben. Sajnos ellenfelünk gyorsan válaszolt is. A 8. percben a vizes talajon megálló labdát Joó nem tudta rendesen eltalálni Tihanyi pedig kihasználta a védelmi megingást. A gól után azonban nem állt le a gépezet, többnyire hosszú indításokkal próbálkoztak a hazaiak, sajnos lövéseket nem de kapuhoz közeli szabadrúgásokat sikerült kialakítanunk. Ezzel szemben a vendégek hosszúindításait Simon Norbert rendre elfejelgette. Gólszerzéshez Markó Tamás állt a legközelebb lövése azonban sajnos lepörgött a lábáról, így nem talált kaput. Hosszú indításainknak meg lett az eredménye 27. percben egy ívelés után dabasi kapus Volenszki ért kézzel a játékszerhez pechjére a tizenhatoson kívül. Szabados játékvezető piros lappal honorálta tettét. Vendégek így emberhátrányban voltak 63 percen keresztül. 33. percben meg is lett az emberelőny eredménye. Darázs Attila rosszul vett le egy labdát, ami Oros Máté elé pattant aki jobbal a bal felső sarokba csavart. Továbbra is hosszú mélységi indításokkal próbálkozott a csapat Gózon rendre lefejelte ellenfelét, Darázs azonban ma haloványabban játszott. Az első félidőben Joó Gergelyt Tulkos váltotta, aki nagyszerűen szállt be a játékba. A félidőben így egy gólos hazai vezetéssel mentek öltözőbe a csapatok. Ami működik azon ne változtass elven a második félidőben ismét gólt szereztünk. Markó Tamás beadása rövidre sikeredett Oros azonban megelőzte a kapust jobbal előbb a kapusba lőtt ám a labda visszapattant elé, amit az érkező Gózonnak passzolt, aki ismét a kapuba lőtt. Ismét nem örülhettünk sokáig, a dabasiak megrázták magukat és egy szöglet után gólt szereztek. A csapat azonban nyugodtan játszott, a védelmünk a bekapott gólok ellenére jól funkcionált. Dabas főleg a széleken akart megbontani minket de beadásaik rendre elkerülték a kaput. Az 58. percben Hajagos Mihály taktikai okokból lehozta Lukács edző helyére Tóth Ferenc állt be. A kapitány játékán meglátszott a pár hét kihagyás, de ahogy szokta remekül irányította a csapatot. 70. percben azonban ismét változott az eredmény Kiss Zoltán végezhetett el jobb oldalról szabadrúgást, ami átszállt a baloldalra Oros Máté pedig ballal a kapuba lőtte azt. 4-2! A biztos vezetés tudatában 74. percben Darázs Attilát cserélte le Lukács mester Hamza Tamás állt be a helyére. A mérkőzés vége felé kinyílt a Dabas és el is fáradtak így rendre sok helyzetet alakítottunk ki. Előbb Tóth Ferenc esernyőzte végig a dabasi védelmet, sajnos a lövés viszont gyengére sikeredett, majd Markó Tamás ment el a szélen középre passzolt Gózon sarkazása nem úgy sikerült ahogy szerette volna, így egyik lehetőségünket sem sikerült gólra váltani. 87. percben aztán lőtt még egy gólt a vendég csapat, Tihanyi Dániel szerezte meg második gólját a meccsen. A gól után is ugyanúgy támadtunk Tóth Ferenc ment el a jobb szélen középre passza azonban kicsit erősre sikerült Hamza épp hogy lemaradt róla.

A vége tehát 4-3-as hazai győzelem lett, az eredmény nem tükrözi, hogy jóval simább mérkőzést nyertünk, de a lényeg a három pont. Arra azonban jobban oda kell figyelnünk, hogy három hibánkat kihasználta a rutinos és szimpatikusan játszó Dabas FC.

Jövő héten Szigetszentmártonba látogatunk.