A második félidőben eldöntöttük a meccset

Október eleji jó idő miatt sok néző látogatott ki, a Szigetcsép elleni mérkőzésre. Sajnos sem az eltiltását letöltő Darázs Attila, sem a Dunafüred ellen megsérülő Tóth Ferenc nem volt a csapatban, így Lukács Tibor törhette a fejét, hogy fog felállni a csapat. Mizsei – Hajagos, Simon, Kiss, Joó – Markó, Gózon, Kampó, Oros – Hamza, Szűcs tizenegy kezdett. Az első gólra nem is kellett sokat várni, az ötödik percben Kampó Dani indítása találta meg Orost aki középre passzolta a labdát Hamza pedig az ötösről nem hibázott. Ellenfelünk a gyorsaságát évek óta rendre jól kihasználó Komlósira játszott Simon-Kiss duó azonban rendre megoldotta a feladatot. Csapatunk hosszú indításokkal próbálkozott, azonban sajnos a helyzeteinkből nem tudtunk gólt szerezni. A Kampó - Szűcs páros jól működött csak sajnos az utolsó pillanatban ellenfelünk mindig megakadályozta, hogy változzon az eredmény. Sajnos a harmincadik percben Kiss Zoltán egy akrobatikus mozdulat után meghúzódott a helyére Tulkos Gergő állt be. Egy nullás hazai vezetéssel mehettek pihenni a csapatok. A félidei beszéd jól sikerülhetett Lukács Tibornak, mert ismét szinte a kezdő sípszó után gólt szerzett a csapat. Egy jobb oldali beadás után kialakult kavarodásból Szűcs jött ki a legjobban és gólt szerzett. Ellenfelünk változtatott a félidőben, a korábban nálunk játszó Mayer László védekező középpályásból támadó lett. Így több támadást sikerült ellenfelünknek vezetni, helyzetig azonban nem jutottak Tulkos Gergő leradírozta Komlósit. Gólszerzési lehetőség azonban újra a hazaiak előtt akadt. Markó Tamás kapott jó labdát jobb oldali beadása után Oros Máté vette le aki azonban a kapussal szemben elszórakozta a lehetőséget. Az ötvenharmadik percben Horák Károly váltotta a sérülése után először kezdő és jól játszó Hamza Tamást. Karesz nem is tétlenkedett, előbb egy hosszú indítás után futotta le védőjét majd higgadtan a kapus mellett a hálóba passzolt. Így a 67. percben már 3-0 volt az állás. 78.-ban pedig le is zárta a mérkőzést. Markó jobb oldali beadását ismét Horák lőtte ballal a kapuba. 4-0. A vége is ez maradt. Reméljük Ócsán folytatás! Hajrá Lacháza!

Megosztás