Gyenge játékkal is 3 pont

Nyárias idő és kevés szurkoló fogadta a Százhalombatta-Dunafüred csapatát a szombati első hazai bajnoki mérkőzésén a felnőtt csapatnak. Sajnos többen is hiányoztak a mérkőzésről: Darázs Attila egy meccses eltiltást, Teczár Bendegúz térdsérülést, Oros Máté térdsérülés miatt kimaradt Lukács Tibor keretéből. Így Mizsei kezdett a kapuban a védelem Kállai, Hajagos, Simon, Joó - Markó, Kampó, Tóth, Kiss Z - Gózon, Horák felállásban rohamozta a vendégek kapuját. A padon Hamza Tamás , Szekeres, Szűcs, Tulkos, Hamza József, Tóth Péter ült. A mérkőzés elég lagymatag iramban kezdődött. Támadásainkat a szélen próbáltuk vezetni. Kiss Zoltán jól szerepelt új posztján a pálya bal szélén. A beadásaink azonban nem igazán találtak embert, lövéseink pedig kaput. A mérkőzést azonban szépen irányítottuk az ellenfél nem tudott veszélyes támadást vezetni. Lacházi fiúk egyre többször jutottak be az ellenfél tizenhatosára, azonban vagy a védők értek oda az utolsó pillanatban vagy a koncentráció miatt nem sikerült a kapuba találni. A gól azonban negyed órát váratott csak magára. Kiss Zoltán ment el jól a baloldalon és szögletet harcolt ki. A baloldali szöglet utáni kavarodásban Gózon Máté és Joó Gergely érkezett a legjobban Joó ezután fineszesen a kapuba helyezte a játékszert. 1-0 a hazaiaknak! A csapat nem állt le úgy tűnt egy gólkülönbséget növelő sima győzelmet láthatnak a csekély számban kiérkezett szurkolók. Azonban újabb gól nem érkezett. Ellenben sajnálatos módon Tóth Ferenc rúgást kapott a lábára amely után cserét kért helyére Szekeres Tibor állt be. A harminckilencedik minutumban jött a második gól, egy jobb oldali szöglet átszállt a baloldalra a lecsorgó labdát a Tóth Ferenc helyére beállt Szeke gyűjtötte be belsővel pedig Gózon Máténak passzolt aki lefordult védőjéről majd a kapuba lőtte a játékszert. Szekeres még villanhatott volna a félidei sípszó előtt, élesen csapódó lövése azonban elszállt a kapufa mellett. A félidőben 2-0-ás hazai vezetés nyugalmat adhatott a csapatnak, biztos győzelem volt a kezünkben. A félidőben Markót Tulkosra cserélte Lukács Tibor. A második félidő jóval eseménytelenebbül telt. Ellenfelünk feljavult azonban jelentősebb helyzetet nem tudott kialakítani. Sajnálatos módon fiúk is kihagyták a helyzeteket. A kihagyott helyzetek az 53. percben megbosszulták magukat, Tulkos rossz ütemű szerelési kísérlete után büntetőt rúghatott a 'battai csapat. Baráti Dávid biztos lábbal értékesítette azt. 2-1. Ezek után megélénkült a mérkőzés. A fiúk nem akarták, hogy esélyt lássanak a győzelemre a vendégek így folyamatosan rohamozták a kapujukat. Azonban a kivitelezésekbe általában hiba csúszott. Kétszer is Szekeres szerezhetett volna gólt, előbb egy beadást nem sikerült elfejelnie, majd egy később egy keresztlabdát szelídített meg szépen a kirobbanó kapus mellett elgurított labdája azonban a kapufa rossz oldalán hagyta el a játékteret. Pályára lépett Szűcs Bence is aki Gózon Mátét váltotta. Fiatal csatárunk lábában maradt egy gól, kilépett a védők közül majd a kapusba bombázta a labdát. Összességében egy gyenge iramú mérkőzést láthattak a kilátogató nézők, azonban a foci szépsége mit sem ér a három pont nélkül, így elégedetten vonulhatott öltözőbe a csapat. A hétvégén Újlengyelbe látogatunk a cél továbbra is a 3 pont megszerzése. Hajrá Lacháza!

Megosztás