Angliai időjárás, magabiztos győzelem

A nagy esőzések miatti elmaradt mérkőzését pótolta csapatunk este Újlengyelben. A mérkőzést valószínűleg az esti időpont miatt elég kevesen tekintették meg, de azért voltak akik az Európa Liga helyett a Pest Megyei III. osztályt választották. Sajnos a természet nem fogadta a nézőket kegyeibe, mivel óriási köd miatt nem mindent lehetett a pályán látni. Csapatunk a Mizsei – Hajagos, Simon, Tulkos Joó G.- Markó, Gózon, Kampó Oros – Darázs, Szűcs felállásban kezdte meg a mérkőzést. Ahogy mostanában jellemző jól kezdtük a mérkőzést. Magabiztos védekezés és sok passz jellemezte a játékunkat, többnyire pedig mélységi indításokkal próbálkoztunk. A 11. percben Markó Tamás indult el a jobb oldalon beadása a védőit lerázó Darázs Attilát találta meg, aki nem hibázott. 1-0-ra vezettünk. A vezetés után kicsit visszább állt a csapat, ellenfelünknél volt többet a labda azonban mezőnyfölényükkel nem sokra mentek. Ellenben a vendégek kontrái jól sikerültek Darázs Attila többször is lelépet védőjéről, helyzeteink azonban nem értek góllá. Ellenfelünk hosszú indításait szépen levédekezte a Simon Norbert irányította védelem, Mizseinek így nem sok dolga volt. A középen remekül irányító Kampó jól mozgatta a csapatot hosszú indításaink rendre helyzetet eredményeztek. Egy hazai ívelés után Joó csúszott be sárga lapot érően, majd egy kis kakaskodás alakult ki, aminek következtében Lukács edző inkább cserélt Joó Gergelyt Hamza József váltotta. A mérkőzés menete így sem változott meg, támadóink elfutásai után a nagy helyzetek nálunk alakultak ki. Sajnos a 36. percben újra cserélnie kellett a csapatnak. Gózon Máté egy bedobás után próbálta megszelídíteni a labdát, aminek sajnos húzódás lett a következménye, helyére Tóth Ferenc állt be. Aki ha már be állt úgy gondolta változtat is az eredményen. Egy hosszú indítás után ismét Darázzsal nem bírt a hazai védelem, bal oldali passza az egyedül álló Tóth Ferencet találta meg, aki az üres kapuba bombázott. A félidőben így 0-2-s vezetéssel vonulhatott az öltözőbe a csapat. A második félidő hasonlóan kezdődött mint az első. Csapatunk stabil védekezésből gyors támadásokkal próbálkozott. Aminek meg is lett az eredménye Darázs indította Szűcs Bencét aki a kirohanó kapus mellett eltolta a labdát ám a csellel elégé kisodródott, így az érkező Markó Tamásnak passzolt, aki 25ről a visszafutó kapus keze felett a hosszúba tekert. Három nulla. A második félidőben ellenfelünk már többször járt a mi térfelünkön, a védelem azonban ahogy eddig is most is jól zárt. A hatvanadik percben Oros Máté helyére Hamza Tamás állt be. A mérkőzés 70. percére az addig védőjével nagyot küzdő Szűcs Bence is megtalálta góllövő cipőjét, hiszen két gólt lőtt két perc alatt. Így már 0-5 volt az eredmény. A mérkőzés végére az ellenfél három védős felállásra váltott át, azonban az eddig is remekül kontrázó Darázs Szűcs páros így még nagyobb terültetek kapott, sajnos a helyzeteinket nem sikerült gólra váltani. 80. percben Tóth Péter váltotta Szűcs Bencét. A mérkőzésen Tóth előtt akad lehetőség azonban emelése centikkel elkerülte a kaput. Magabiztos győzelmével a Kiskunlacháza SE 4. helyre jött fel a tabellán 4 ponttal lemaradva a vezető Tököl csapatától. Szombaton Szigetszentmártonba látogatunk, reméljük ott is sikerül megszerezni a három pontot. Hajrá Lacháza!

Címkék
Megosztás